Thursday, March 24, 2011

Akkor most alul legyen a Miami helyszínelők, és arra kerül Samuel Beckett...ez egy kanyon

Egy ilyen izével, amit írok, általában akarok mondani valamit, de most tényleg nem tudom.


Naponta futok bele abba a kérdésbe, hogy uncsi az iskola, uncsi a tananyag, az Y generáció tagjai már nem úgy dolgozzák fel az információt, ahogy mi tettük, ráadásul a jövő más fajta tudást igényel. Amit a gyerekektől számon kérnek a tesztek, az többé nem releváns.

A tanárok felé záporoznak az elvárások: tervezzenek érdekesebb órákat, tartsanak lépést a technológia fejlődésével, a kicsiket tanítsák játékosan. A gyerekek legyenek felszabadultak, ugyanakkor tudjanak “fegyelmezetten” viselkedni. Legyen “általános” műveltségük, tudják ki volt Arany János, kapjanak minél jobb jegyet a témazáró dolgozataikra, mert az kell a továbbtanuláshoz, mert a diploma kell majd a munkaerőpiacon. (Sokszor meg sem kérdezik a gyereket, hogy mit tanult, csak egy számjegyre kiváncsiak, arra, amit a felmérőre kapott.) És legyenek kreatívak és önállóak, mert az is kell a munkaerőpiacon. (És tudják, hogy "és"-sel nem kezdünk mondatot?!?) Meg legyen piacképes nyelvtudásuk, mert fontos, hogy jól kommunikáljanak, de legyen ötös az angoltézéjük is. (Igaz, nincs idejük megtanulni beszélni, mert a könnyebben mérhető--ezáltal egy (szám)jeggyel egyszerűbben minősíthető--nyelvhelyesség és szókincs bebiflázásával megy el a gyerekkoruk, de ez más téma.) És egyáltalán, legyenek talpraesettek és ne lehessen őket majd becsapni, és nehogy majd felelőtlenül vegyék már fel a svájci frank hitelt. És akkor oldja meg az iskolában a tanár és az igazgató, a konyhásnéni és a rendszergazda, hogy minden jó legyen.

Azt is tudjuk, hogy új tudást a már meglevő tudásra lehet építeni, lehetőleg jól begyakorolt, kialakult készségekkel.

Kiskoromban szerettem a zenét, a zongorán le tudtam játszani hallás után ezt-azt, nagyon élveztem. Be is írattak a zeneiskolába. Az még rendben volt, hogy a lecsukott zongorafedélen kellett zongorázni (hallania kellett volna a tanárnőnek, hogy nem szól), de kaptam két kottát.
Hmmm, a mi családunkban úgy emlékszem Szécsi Pált, Barry White-ot, Barbra Streisandot hallgattunk. Komolyzenét is volt alkalmam hallani azért néha, a TV-ből, a rádióból, meg az egyik rokonunk zongorázott és tudta a Für Elise-t. (Ő, hmmm, nekem kicsit jobban tetszett a Szamár-induló.) Na így vágott kupán a Bartók Béla! Teljesen idegen volt attól a világtól, amiben előtte részem lehetett.
Nem volt hosszú életű a zongorista pályafutásom. A zenei fejlesztésemben volt mit áthidalni.
Nehéz lett volna a meglevő zenei műveltségemre rácsavarozni a Bartók Bélát, az teljesen biztos.



Mostanában meg az a helyzet, hogy a gyerekek még mindig A walesi bárdokat tanulják, pedig a TV-ben már nincs is Vers mindenkinek. És még mindig Jókai a kötelező, amikor 10 évesek simán a CSI-t nézik esténként. Napjaink családregénye a Barátok közt, ugyanakkor a szülők elvárják, hogy a gyerekek köpjék-vágják a Baradlay familiát. Ugyanazok, akik a gyerekükkel a fővárosban a várnegyed helyett  a közeli Mamutot látogatják meg hétvégén, azok elvárják a Marika nénitől, hogy érdekesen tanítsa a történelmet. Mert a Mátyás király igen fain ember volt, bár mi az Alekoszra is felnézünk.
A tananyag és az átlagos gyerek mindennapjai között sokkal hatalmasabb a szakadék, mint az én Szamár-indulóm és a Bartók Mikrokozmosz között.

Tényleg nem tudom, hogy most mi legyen...

Igazat adok azoknak is, akik azt mondják, hogy a tanárok vegyék fel a ritmust. 
Azzal is egyetértek, hogy az írni-olvasni tudás csuda szerszám, mindenkinek legyen belőle. Az is biztos, hogy a kultúra (az, hogy nem kell mindent előről tanulnom, amit már az apám tudott) megszépíti és megkönnyíti az életet.
A sznobéria marhaság és nem kell eljátszanunk a balett-rajongót, ha jobban kedveljük a salsa-t.

Akkor oké. Olyasmit kapjanak otthon a gyerekek, amire majd építhet az iskolai tanulás, és az iskola által közvetített tartalom közelítsen a mindennapokhoz, a módszerek pedig a gyerekek készségeihez. És a szülők, ha elvárják, hogy a gyerkőcöket meganítsa az iskola arra, ki volt Széchenyi akkor előtte ne pont a Mónika show-val traktálják őket. A Princess Barbie után nehéz ügy lesz a Paul Klee.

De tényleg, akkor most mi legyen? Ezt hol tudnám megbeszélni az összes szülővel és az összes tanárral?