Egy ilyen izével, amit írok, általában akarok mondani valamit, de most tényleg nem tudom.
Naponta futok bele abba a kérdésbe, hogy uncsi az iskola, uncsi a tananyag, az Y generáció tagjai már nem úgy dolgozzák fel az információt, ahogy mi tettük, ráadásul a jövő más fajta tudást igényel. Amit a gyerekektől számon kérnek a tesztek, az többé nem releváns.
A tanárok felé záporoznak az elvárások: tervezzenek érdekesebb órákat, tartsanak lépést a technológia fejlődésével, a kicsiket tanítsák játékosan. A gyerekek legyenek felszabadultak, ugyanakkor tudjanak “fegyelmezetten” viselkedni. Legyen “általános” műveltségük, tudják ki volt Arany János, kapjanak minél jobb jegyet a témazáró dolgozataikra, mert az kell a továbbtanuláshoz, mert a diploma kell majd a munkaerőpiacon. (Sokszor meg sem kérdezik a gyereket, hogy mit tanult, csak egy számjegyre kiváncsiak, arra, amit a felmérőre kapott.) És legyenek kreatívak és önállóak, mert az is kell a munkaerőpiacon. (És tudják, hogy "és"-sel nem kezdünk mondatot?!?) Meg legyen piacképes nyelvtudásuk, mert fontos, hogy jól kommunikáljanak, de legyen ötös az angoltézéjük is. (Igaz, nincs idejük megtanulni beszélni, mert a könnyebben mérhető--ezáltal egy (szám)jeggyel egyszerűbben minősíthető--nyelvhelyesség és szókincs bebiflázásával megy el a gyerekkoruk, de ez más téma.) És egyáltalán, legyenek talpraesettek és ne lehessen őket majd becsapni, és nehogy majd felelőtlenül vegyék már fel a svájci frank hitelt. És akkor oldja meg az iskolában a tanár és az igazgató, a konyhásnéni és a rendszergazda, hogy minden jó legyen.
Azt is tudjuk, hogy új tudást a már meglevő tudásra lehet építeni, lehetőleg jól begyakorolt, kialakult készségekkel.
Kiskoromban szerettem a zenét, a zongorán le tudtam játszani hallás után ezt-azt, nagyon élveztem. Be is írattak a zeneiskolába. Az még rendben volt, hogy a lecsukott zongorafedélen kellett zongorázni (hallania kellett volna a tanárnőnek, hogy nem szól), de kaptam két kottát.
Hmmm, a mi családunkban úgy emlékszem Szécsi Pált, Barry White-ot, Barbra Streisandot hallgattunk. Komolyzenét is volt alkalmam hallani azért néha, a TV-ből, a rádióból, meg az egyik rokonunk zongorázott és tudta a Für Elise-t. (Ő, hmmm, nekem kicsit jobban tetszett a Szamár-induló.) Na így vágott kupán a Bartók Béla! Teljesen idegen volt attól a világtól, amiben előtte részem lehetett.
Nem volt hosszú életű a zongorista pályafutásom. A zenei fejlesztésemben volt mit áthidalni.
Nehéz lett volna a meglevő zenei műveltségemre rácsavarozni a Bartók Bélát, az teljesen biztos.
Mostanában meg az a helyzet, hogy a gyerekek még mindig A walesi bárdokat tanulják, pedig a TV-ben már nincs is Vers mindenkinek. És még mindig Jókai a kötelező, amikor 10 évesek simán a CSI-t nézik esténként. Napjaink családregénye a Barátok közt, ugyanakkor a szülők elvárják, hogy a gyerekek köpjék-vágják a Baradlay familiát. Ugyanazok, akik a gyerekükkel a fővárosban a várnegyed helyett a közeli Mamutot látogatják meg hétvégén, azok elvárják a Marika nénitől, hogy érdekesen tanítsa a történelmet. Mert a Mátyás király igen fain ember volt, bár mi az Alekoszra is felnézünk.
Naponta futok bele abba a kérdésbe, hogy uncsi az iskola, uncsi a tananyag, az Y generáció tagjai már nem úgy dolgozzák fel az információt, ahogy mi tettük, ráadásul a jövő más fajta tudást igényel. Amit a gyerekektől számon kérnek a tesztek, az többé nem releváns.
A tanárok felé záporoznak az elvárások: tervezzenek érdekesebb órákat, tartsanak lépést a technológia fejlődésével, a kicsiket tanítsák játékosan. A gyerekek legyenek felszabadultak, ugyanakkor tudjanak “fegyelmezetten” viselkedni. Legyen “általános” műveltségük, tudják ki volt Arany János, kapjanak minél jobb jegyet a témazáró dolgozataikra, mert az kell a továbbtanuláshoz, mert a diploma kell majd a munkaerőpiacon. (Sokszor meg sem kérdezik a gyereket, hogy mit tanult, csak egy számjegyre kiváncsiak, arra, amit a felmérőre kapott.) És legyenek kreatívak és önállóak, mert az is kell a munkaerőpiacon. (És tudják, hogy "és"-sel nem kezdünk mondatot?!?) Meg legyen piacképes nyelvtudásuk, mert fontos, hogy jól kommunikáljanak, de legyen ötös az angoltézéjük is. (Igaz, nincs idejük megtanulni beszélni, mert a könnyebben mérhető--ezáltal egy (szám)jeggyel egyszerűbben minősíthető--nyelvhelyesség és szókincs bebiflázásával megy el a gyerekkoruk, de ez más téma.) És egyáltalán, legyenek talpraesettek és ne lehessen őket majd becsapni, és nehogy majd felelőtlenül vegyék már fel a svájci frank hitelt. És akkor oldja meg az iskolában a tanár és az igazgató, a konyhásnéni és a rendszergazda, hogy minden jó legyen.
Azt is tudjuk, hogy új tudást a már meglevő tudásra lehet építeni, lehetőleg jól begyakorolt, kialakult készségekkel.
Kiskoromban szerettem a zenét, a zongorán le tudtam játszani hallás után ezt-azt, nagyon élveztem. Be is írattak a zeneiskolába. Az még rendben volt, hogy a lecsukott zongorafedélen kellett zongorázni (hallania kellett volna a tanárnőnek, hogy nem szól), de kaptam két kottát.
Hmmm, a mi családunkban úgy emlékszem Szécsi Pált, Barry White-ot, Barbra Streisandot hallgattunk. Komolyzenét is volt alkalmam hallani azért néha, a TV-ből, a rádióból, meg az egyik rokonunk zongorázott és tudta a Für Elise-t. (Ő, hmmm, nekem kicsit jobban tetszett a Szamár-induló.) Na így vágott kupán a Bartók Béla! Teljesen idegen volt attól a világtól, amiben előtte részem lehetett.
Nem volt hosszú életű a zongorista pályafutásom. A zenei fejlesztésemben volt mit áthidalni.
Nehéz lett volna a meglevő zenei műveltségemre rácsavarozni a Bartók Bélát, az teljesen biztos.
Mostanában meg az a helyzet, hogy a gyerekek még mindig A walesi bárdokat tanulják, pedig a TV-ben már nincs is Vers mindenkinek. És még mindig Jókai a kötelező, amikor 10 évesek simán a CSI-t nézik esténként. Napjaink családregénye a Barátok közt, ugyanakkor a szülők elvárják, hogy a gyerekek köpjék-vágják a Baradlay familiát. Ugyanazok, akik a gyerekükkel a fővárosban a várnegyed helyett a közeli Mamutot látogatják meg hétvégén, azok elvárják a Marika nénitől, hogy érdekesen tanítsa a történelmet. Mert a Mátyás király igen fain ember volt, bár mi az Alekoszra is felnézünk.
A tananyag és az átlagos gyerek mindennapjai között sokkal hatalmasabb a szakadék, mint az én Szamár-indulóm és a Bartók Mikrokozmosz között.
Tényleg nem tudom, hogy most mi legyen...
Igazat adok azoknak is, akik azt mondják, hogy a tanárok vegyék fel a ritmust.
Tényleg nem tudom, hogy most mi legyen...
Igazat adok azoknak is, akik azt mondják, hogy a tanárok vegyék fel a ritmust.
Azzal is egyetértek, hogy az írni-olvasni tudás csuda szerszám, mindenkinek legyen belőle. Az is biztos, hogy a kultúra (az, hogy nem kell mindent előről tanulnom, amit már az apám tudott) megszépíti és megkönnyíti az életet.
A sznobéria marhaság és nem kell eljátszanunk a balett-rajongót, ha jobban kedveljük a salsa-t.
A sznobéria marhaság és nem kell eljátszanunk a balett-rajongót, ha jobban kedveljük a salsa-t.
Akkor oké. Olyasmit kapjanak otthon a gyerekek, amire majd építhet az iskolai tanulás, és az iskola által közvetített tartalom közelítsen a mindennapokhoz, a módszerek pedig a gyerekek készségeihez. És a szülők, ha elvárják, hogy a gyerkőcöket meganítsa az iskola arra, ki volt Széchenyi akkor előtte ne pont a Mónika show-val traktálják őket. A Princess Barbie után nehéz ügy lesz a Paul Klee.
De tényleg, akkor most mi legyen? Ezt hol tudnám megbeszélni az összes szülővel és az összes tanárral?
2 comments:
Teljesen igazad van, Barbi. Mint szülő is mondhatom, hogy sajnos, a mai oktatási rendszer és a benne dolgozó oktatók nincsenek hozzászokva a tényleges kommunikációra a szülőkkel és úgy a közösségükkel általában. Persze, ezzel egyidejűleg, a szülők sincsenek hozzászokva, hogy megfelelően kommunikáljanak.
Egy mai áltagos szülői értekezletnek mondott valami arról szól, hogy az oktató elmondja, hogy mi volt eddig és mit várnak el ezután. És punktum. Ja, ha van egy csoport morgó szülő, akik másképp szeretnének dolgokat, vagy vannak kérdéseik, akkor nem szólnak egy kukkot sem a mondom mégegyszer, hogy ... , szóval a SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEN. Na miért nem? Hááááát, talán azért mert nem tudják hogyan kellene ezt csinálni megfelelő módon. Én eddig két féle szülőt láttam "szülői értekezleteken": egyik, aki gyakorlatilag a bárminemű hatalmával visszaélve gyakorol hatást az oktatókra - nem mindig a legkulturáltabb módon, és a másik kuka, akkor is ha előtte meg utána háborog.
Nagyon el kellene már kezdeni egy kicsit nyitni a "közösen megbeszéljük a szülőkkel, hogy ..." tipusú találkozókat, ami helyettesítheti a mostani "szülői értelezletet". Akkor talán elkezdődhetne egy olyan fórum, ahol egyeztetni, megbeszélni, kérdezni, válaszolni, kételkedni, megvitatni, megegyezni lehet, ahelyett, hogy párhuzamsan "jól" ellennének a szülők és oktatók, mint aki "jobban tudja a másiknál".
Senki sem tudja jobban a másiknál, csak ezt nem tudják egymásról. Ezért kellene egy kicsikét ...beszélgetni.
Hmm, igaz. Itt senki sincs hozzászokva a hatékony kommunikációhoz, sok mindent a játszótéri kismama-maffiák döntenek el, egy-egy háborgó hőbörgő. Pedig ez a sokat szapult Internet világ, a mindent átszövő webkettő mindennél alkalmasabb lenne arra, hogy tárgyilagosan, mindenféle színjáték nélkül lehessen együttműködni.
Post a Comment